„A gondolat. Kiirthatatlan és igen ragályos. A gondolattól, ami egyszer beférkőzött az agyba, szinte lehetetlen megszabadulni. Minden ötlet, ami tudatosult, gondolattá vált – archiválódik, elraktározódik.”

Dominick Cobb

Újragondolni az alapoktól

Nincs mit szépíteni, a demokratikus közélet és a tudományos gondolkodás eljutott arra pontra, hogy nem tudja megmagyarázni a felmerülő politikai jelenségeket, nem tudja megoldani a felmerülő problémákat. A jelenlegi elképzelések és mindennapi gyakorlatok ugyanazokat a köröket futják az elmúlt másfél évtizedben, amelyek mindig ugyanazokra az eredményekre jutnak, nem történik semmi.
Nincsenek érvényes magyarázatok a belpolitikai, társadalmi folyamatokra, ahogy nincsenek jó megoldások sem. Ezen az állapoton változtatni kell, változtatni kell az alapoktól, újra kell értelmezni a kereteket. Kritikai hozzáállással újra kell értelmezni a valóságot magyarázó társadalomkutatás és véleménykutatás elméleti kereteket, újra kell alkotni a valóság megismerésének módszereit és ebből új megoldási javaslatokat kell megfogalmazni a mindennapjainkban megjelenő problémákra.

Tevékenységünk

ikon-kutatas

Véleménykutatás

ikon-elemzes

Elemzés

ikon-tanacsadas

Tanácsadás

Kik vagyunk?

A Forrás Társadalomkutató Intézetet Galgóczi Eszter, politikai elemző és Vető Balázs, közvéleménykutató, online marketing szakértő hozta létre. Céljuk másképp, mélyebben megismerni és megérteni a társadalmat, a múltat, a jelent és a jövőt. Másképp, mint ahogy az elmúlt évtizedekben az történt. Mert ahogy Albert Einstein mondta: az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.

Kutatásaink

Pedagógus utak Magyarországon

Legújabb írásaink

Cikk

Fiatal forradalmárok esete az ellenzéki pártokkal

Nemrégiben a Sándor Palota nyílt napot hirdetett, amelyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a mellettük álló diákok, Pankotai Lili részvételével, tiltakozásra akartak használni. Az akció tökéletesen indult, a tanárok és a diákok transzparensekkel és feliratozott pólókkal beálltak a téren kanyargó sorba, hogy bejussanak az épületbe és kifejezhessék véleményüket a státusztörvényről. Ám egyszer csak olyan dolog történt, amire láthatóan senki nem készült fel: megjelent Novák Katalin és beszélgetni kezdett a tiltakozókkal. Ami ezután történt, az iskolapéldája annak, hogy miként fullad kudarcba egy jó ügy melletti kiállás.

Tovább olvasom »
Cikk

A kötelező akció valójában egy kommunikációs akció

A kormány úgy döntött, hogy az alapvető élelmiszerekre vonatkozó ársapkák maradnak, sőt a nagy élelmiszerláncoknak kötelező lesz heti akciókat meghirdetniük. Ez vajon tényleg letöri az inflációt, vagy az intézkedés fordítva fog elsülni? A veszteséget lenyelik a boltok vagy a kereskedők átterhelik a költségeket a vásárlókra? Miközben ilyen és ehhez hasonló kérdéseket teszünk fel, azzal mi magunk is közgazdasági diskurzussá alakítjuk a témát, és elmegyünk amellett, hogy ez valójában politikai kommunikációs taktikai lépés.

Tovább olvasom »
Cikk

Butch Cassidy a Várkert Bazárban

Orbán Viktor évértékelő beszédeinek megszokott eleme a vadnyugat, emlékezzünk csak az ikonikussá vált dakota közmondásokra. Mai, 2023-as szezonnyitó beszédében a Volt egyszer egy vadnyugat nyitójelenetét idézte meg. A miniszterelnök szónoklatát végighallgatva azonban egy másik western-klasszikus zárójelenete jut inkább eszünkbe: az, amikor Butch Cassidy és a Sundance Kid a biztos halál tudatában tör ki a fedezékből a kint felsorakozott mexikói hadseregre.

Tovább olvasom »
Cikk

A jászberényi választási siker és ami mögötte van

A sorozatos Fidesz kétharmadok világában isteni csodának tűnik az, amikor valamelyik ellenzéki szereplő arat ilyen arányú győzelmet. Persze van néhány olyan hely, ahol ezek a csodák gyakrabban előfordulnak. Gondoljunk csak a XIII. kerületi polgármester- és önkormányzati képviselő-választáson totális győzelmet arató Tóth Józsefre és csapatára. Egy-egy újabb csoda felbukkanása azonban mindig fellelkesíti a politikai csodavárókat. Ilyen „csodahellyé” vált Jászberény is. Pedig nem történt itt semmilyen csoda.

Tovább olvasom »
Cikk

Dolgozz magyar, mi nem segítünk – Novák Katalin újévi köszöntőjéről

A 2010 utáni újévi köszöntőkre hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint nemzeti mézesmázaskodásokra, irodalmi művek idézeteinek puffogtatására, emelkedett, de valódi jelentéstartalommal nem bíró beszédekre. Ha máskor nem is, de a súlyos válságok éveiben mindenképp érdemes elmélyedni az újévi köszöntők elemzésében. Ráadásul az idei esztendőt most először köszöntötte Novák Katalin köztársasági elnökként.

Tovább olvasom »
Cikk

Hogyan emeljük a benzinárat 33 százalékkal, politikai kockázat nélkül?

2021. november 15. óta volt érvényben Magyarországon az üzemanyag árakat maximalizáló szabály. Bár többször szűkült a jogosultak köre, de a magyar autósok többsége 480 forintért juthatott hozzá a benzinhez vagy a gázolajhoz. Mármint, ha éppen lehetett kapni. 2022 utolsó negyedévében egyre gyakrabban hallhattunk arról, hogy a kutak jelentős részén nem lehet hatósági áras üzemanyagot kapni. December első napjainak egyik vezető híre pedig már az volt, hogy szinte sehol nincs nemhogy hatósági áras üzemanyag, de semmilyen más típus sem. A legtöbb szakértő szerint a hiányt az árszabályozás okozza. Hogyan lehet ezt a helyzetet megoldani úgy, hogy az Orbán-kormány felelőssége fel se merüljön?

Tovább olvasom »

Iratkozz fel hírlevelünkre!