Nemrégiben a Sándor Palota nyílt napot hirdetett, amelyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a mellettük álló diákok, Pankotai Lili részvételével, tiltakozásra akartak használni. Az akció tökéletesen indult, a tanárok és a diákok transzparensekkel és feliratozott pólókkal beálltak a téren kanyargó sorba, hogy bejussanak az épületbe és kifejezhessék véleményüket a státusztörvényről. Ám egyszer csak olyan dolog történt, amire láthatóan senki nem készült fel: megjelent Novák Katalin és beszélgetni kezdett a tiltakozókkal. Ami ezután történt, az iskolapéldája annak, hogy miként fullad kudarcba egy jó ügy melletti kiállás.
Gondoljunk bármit Novák Katalinról, egy dolog tagadhatatlan, hosszú évek óta gyakorolja már a politikusi szerepet, és a pártja szakértői is nyilvánvalóan jóval az államfői megválasztása előtt elkezdték felkészíteni arra, hogy mit és hogyan tegyen akkor, amikor vele és a politikai nézeteivel nem szimpatizálókkal találkozik. És ő hozta is az ekkor kötelező viselkedést: halk, közvetlen stílusban kérdezett, biztosította a nehéz sorsukról és az oktatás szörnyű viszonyairól beszélő tanárokat arról, hogy megérti őket. Ekkor szólalt meg Pankotai Lili. Először úgy tűnhetett, hogy rendben lesz itt minden, hiszen releváns kérdést tette fel: mi a véleménye az államfőnek arról, hogy a magyar államnak nincs elég pénze az oktatásra. Novák Katalin tökéletes választ adva kifejtette, hogy szerinte is kevés ez a pénz az oktatásra, és az uniós forrásoktól függetlenül is több pénz kellene erre a célra. Egyszóval, egyenrangú félként kezelve a kérdezőt, érdemi választ adott, sőt még a Fidesz-kánonból is kibeszélt egy kicsit. A beszélgetés további részében azonban elszabadultak az indulatok. A fiatalok nem tudták kezelni ezt a helyzetet, és elkövették azt a hibát, hogy kiröhögték, és személyében kezdték el támadni az államfőt. Megadva neki így annak a lehetőségét, hogy a sértett fél szerepébe helyezkedjen, aki jóhiszeműen és jószándékúan meg akarja hallgatni őket, de cserébe csak támadást kap. Így végül ő hagyhatta el győztesként a teret.
Egy ilyen, hirtelen kialakult politikai szituációban így viselkedni, így kommunikálni, hiba. De nem Pankotai Lili és a többi ott lévő fiatalnak a hibája. A hibát azok a politikai szereplők követik el, akik magukra hagyják, akik nem segítik, nem készítik fel a fiatalokat egy ilyen helyzetre, ha már egyszer ezek a fiatalok vívják azokat a harcokat, amiket az ellenzéki politikusoknak kellene. A pártok ilyen hozzáállása nem újkeletű, gyakorlatilag egyidős a NER-rel.
Az elmúlt tizenhárom évben számos fiatal tűnt fel, aki friss, fiatalos lendülettel és engesztelhetetlen dühvel állt ki az orbáni rendszerrel szemben. Emlékezzünk csak Karsay Dorottyára (aki a 2011-es tüntetések himnuszát, a Nem tetszik a rendszert énekelte), Polgár Dórára (aki a Hallgatói Hálózatot szervezte), Kövesdi Veronikára (aki az Együtt színeiben szállt szembe a NER-rel), vagy Nagy Blankára (aki 2018-ban a túlóratörvény elleni tiltakozások során lett közismert). Mindannyiójukat felkapta az ellenzéki hype, ünnepelték őket a pártok, dicsőítették őket az ellenzéki értelmiségi körök, ők lettek az éppen aktuális megváltók, akik megújítják a politikát, „bevonzzák” a fiatalokat és ezáltal megbuktatják Orbán Viktort. Aztán persze nem így lett. Orbán Viktor is a helyén van még, az ellenzéki pártok többsége is létezik még valamennyire. Csak ezek a fiatalok nincsenek már a politika közelében. Most éppen Pankotai Lili az új fiatal üstökös, az új remény. Ki tudja, meddig.
Jogosan merülhet fel a kérdés: miért van ez így? Miért tűnnek el a közéletből az aktív, tenni akaró fiatalok? Mert a rendszerrel szembeszállni akaró fiataloknak nem az a dolguk, hogy Novák Katalinnal vagy Orbán Viktorral konfrontálódjanak közvetlenül. Ez nem az ő súlycsoportjuk és nem is ez a feladatuk. A rendszerkritikus fiatalok feladata, hogy tanuljanak, hogy tapasztalatot szerezzenek, és ezeket megosszák saját kortársaikkal, mert ők tudják számukra hitelesen elmondani, hogy miért nem tetszik a rendszer és hogy mit lehet tenni ellene. Így lehet organikus kapcsolódást kialakítani egy párt és a fiatalok között.
Orbán Viktorral közvetlenül szembeszállni, az ellenzéki pártok hivatásos politikusainak kellene, minden lehetséges módon. De ha már ebben nem túl hatékonyak, akkor legalább azzal kellene foglalkozniuk, hogy a politikailag aktív fiatalok számára valódi felkészülési lehetőséget, képzést, tapasztalatszerzést biztosítanak. Nemcsak egy néhány órás idegenvezetést a budapesti vagy a brüsszeli parlament épületben, a végén pár közös selfie-vel, nem csak néhány támogató insta live-ot a tüntetéseken. Ezek helyett valódi, fiataloknak szóló politikai iskolát kellene működtetniük, ahol arra készítik fel a fiatalokat, hogy mit jelent politizálni, hogyan kell kommunikálni és hogyan kell kezelni az ellenfelet egy politikai konfliktus során. Ez fényévekre van a mai magyar ellenzéki valóságtól.
Amit az ellenzéki pártok az elmúlt tizenhárom évben csináltak a rendszer ellen nyíltan kiálló fiatalokkal, az olyan, mintha Obi-Wan Kenobi, miután felfedte Luke Skywalker előtt, hogy erő-érzékeny és hogy milyen képességei vannak, rögtön egy fénykardot nyomott volna a kezébe és ráküldte volna Darth Vaderre és az Uralkodóra, azzal, hogy „Te vagy az új remény! Győzd le őket! A csata végén itt várlak a Millenium Falconnál és csinálunk majd egy selfie-t Hannal és Chewi-val.” Szerencsére, Obi-Wan nem véletlenül lett a Jedi Tanács tagja, pontosan tudta, hogy egy padawan ifjonti hevülete kevés a sikerhez, tanulásra és tapasztalatszerzésre van szükség ahhoz, hogy olyan lovaggá váljon, aki legyőzheti a sith nagyurat. Sajnos az ellenzéki pártokban eddig nem láttunk Obi-Wan Kenobikat. Reméljük, csak arról van szó, hogy még valamelyik peremvidéki bolygón élik remete életüket, és eljön majd az idő, amikor csatlakoznak a fiatal felkelőkhöz. Mert ahogy Leia Organa mondta: „Szorongatott helyzetben vagyunk. Segítsen Obi-Wan Kenobi. Ön az utolsó reményünk.”
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
A cikk megjelent a Jelen hetilapban, online elérhető itt.
